InCash Iktató program

Az InCash Iktató program az elektronikus és papír alapú dokumentumai átlátható rendszerezésében, archiválásában és kereshetőségében lesz az Ön igazi segítsége vállalkozásában. Mostantól nincs több elkallódott levél és szerződés, sem elfelejtett feladat.

Termékleírás
InCash Iktató program

Az iktató szoftver széles körű keresési funkciókkal rendelkezik, amely az iktatott dokumentumok minden tárolt adatát magában foglalja. Lehetőséget biztosítunk a felhasználó számára pl.: szöveges megjegyzések, csatolt fájlok, határidők és felelősök alapján történő gyors keresésre is. Az eredményként kapott dokumentumok listázhatóak, igény esetén megtekinthetőek és szerkeszthetőek. Az iktatás folyamán lehetőség van kimenő, bejövő és belső iratok, pl. szerződések iktatására is. A program alkalmas feladatok kiosztására, melyeknek beállítható a prioritásuk, témakörük, határidejük. Egy-egy feladat akár több kollégának is delegálható egy időben, melyről az érintettek értesítést is kapnak. A feladatokhoz egyszerűen csatolhatóak kiegészítő adatok, melyre a munkatársnak szükséges lehet, mint például: képek, e-mailek, feljegyzések és kezelési utasítások. A fontos funkciók közül nem maradhat ki a felhasználók jogosultságának kezelése, melyre a programban akár iktató szintű korlátozást is alkalmazhatunk. Az Iktató program együttműködik az InCash Ügyviteli termékeinkkel, amely segítségével egy komplex rendszer alakítható ki.

Iktató szoftver termékünk 2006 óta érhető el termékkínálatunkban, jelenleg mintegy 100 ügyfelünk használja rendszeresen dokumentum rendszerezési és feladatkiosztási célokra. Referenciáink: https://www.incash.hu/referenciak

 

Képernyőképek

Iktató program főképernyő Keresés (részletes) Iktató szoftver gyorskereső Irat érkeztetés és bontás Irat adatlap - BEJÖVŐ Feladat adatlap Előadói ív Postakönyv Küldemény felvitele Új emlékeztető Felhasználók, akiknek látniuk kell Felhasználók és jogosultságok Beállítások Küldési- és beérkeztetési módok listája Partner nyilvántartás

Funkciólista

"M" - Modul vásárlásával elérhető funkció

Iktatókönyv
Normál Bővített Extra
Korlátlan számú iktatókönyv rögzítése
Iktatókönyv átnevezése
Iktatókönyvek lezárása / megnyitása
Iktatókönyvek elrejtése / feloldása
Iktatókönyvek láthatóságának beállítása
Iktatócsoport
Normál Bővített Extra
Korlátlan számú iktatócsoport létrehozása
Iktatócsoportok törlése, átnevezése
Iktatócsoportok láthatóságának beállítása
Iktató
Normál Bővített Extra
Korlátlan számú iktató rögzítése
Iktatók módosítása
Iktatók téves iktatásra minősítése
Korlátlan számú kép rögzítése, szkennelése egy iktatóhoz (jpg, jpeg, tif, tiff, bmp)
Iktatók összekapcsolása
Fájlok csatolása
Megjegyzés és csoportosítás megjelenítése/elrejtése
Megjelenítendő oszlopok testreszabása
Megjelenített oszlopok sorba rendezése
Emlékeztetők/riasztások beállítása iktatónként
Iktató adatainak elküldése megadott e-mail címre
Ügyintéző és felelős személy megadása
Iktatáshoz vonalkód nyomtatása és ez alapján gyors visszakereshetősége vonalkódolvasóval (etikett címkére nyomtatás)
Feladatok és iratok szignálása
Bejövő, Belső, Kimenő, B-irat iktatása
Új feladat iktatása
Küldemények bontási adatainak megadása
Kezelési feljegyzések
Irattározás megadása
Kiadmányozási feladatok megadása
Érkeztetés és bontás
Aktuális iktató képeinek megjelenítése
Iratkezelés
Normál Bővített Extra
Kiválasztott iktatók átadása
Kiválasztott irat(ok) átadása/átvétele
Átadókönyv
Irattári terv
Átmeneti irattárak
Irattározási lista
Törzsadat
Normál Bővített Extra
Korlátlan számú felhasználó felvitele
Felhasználók jogosultságainak megadása
Jelszó módosítása
Eseménynapló
Ügyféltörzs karbantartása
Beosztások, adathordozók, szervezeti egységek, érkeztetési módok kezelése
Keresés
Normál Bővített Extra
Gyorskeresés
Az iktató adatai alapján való keresés
Csatolt fájlokra keresés
Megjegyzésekre keresés
Lejárt határidős iktatók mutatása
Mai napon esedékes iktatók mutatása
Hamarosan lejáró iktatók mutatása
Szerkesztés
Normál Bővített Extra
Összes iktató kijelölése
Kijelölt iktatók kivágása vágólapra
Vágólapon lévő iktatók beillesztése
Vágólap ürítése
Nézet
Normál Bővített Extra
Iktató képernyő vagy Emlékeztető képernyő mutatása
Irattárak mutatása képernyőn
Bejelentkezett felhasználók mutatása
Beállítás
Normál Bővített Extra
Programbeállítások
Megjegyzések elrejtése/mutatása
Menüpontok egyéni beállítása
Alapértelmezett beállítások visszaállítása
Biztonsági mentés
Normál Bővített Extra
A biztonsági mentés manuális és automatikus indítása
Postakönyv modul
Normál Bővített Extra
Borítékok nyomtatása (TC/4, LC/5, LC/6, LA/4) M M
Feladójegyzék nyomtatása M M
Kísérőlap nyomtatása (belföldi tértivevény, feladóvény, UV lap) M M
Küldeménytípusok jelölése (levélpostai küldemények, logisztikai termékek…) M M
Küldemény azonosító és megjegyzés megadása M M
Postakönyv azonosító megadása egyedileg M M
Postakönyv azonosító alapján keresés M M
Korlátlan számú feladó kezelése, felvitele M M
Megrendelés

Kérem válassza ki az előfizetést és a szükséges modulokat.

Iktató verzió
52 800 Ft InCash Iktató normál szoftver (1 aktív felhasználóval)
26 400 Ft db plusz felhasználó (+ felhasználónként)
Felhőben üzemeltetett rendszer
0 Ft / hó / felhasználó
Elektronikus számlázás tartalmazza